avagy újabb lenyűgöző könyv a történelmi regények nagymesterétől
Bernard Cornwell valóban kiváló történelmi regénye, Az Erőd (The Fort) 2012-ben jelent meg az Alexandra Kiadó gondozásában.
A történet az amerikai függetlenségi háború, vagy ahogyan azt az USA-beliek mondják, The American Revolutionary War idején játszódik. Érdemes röviden megismernünk azt a történelmi hátteret, amelyben a könyvben ismertetett események zajlanak. Ekkoriban az Amerikai Egyesült Államok még nem az az atomfegyverekkel rendelkező szuperhatalom volt, amit ma ismerünk, hanem még csak egy néhány éve, 1776. július 4-e óta létező állam, amely éppen élethalálharcát vívta az angol szárazföldi és tengeri haderővel.
Miért is tört ki a függetlenségi háború? Észak-Amerika európaiak által betelepített része néhány évvel történetünk előtt még Anglia gyarmata volt, és az angolok igyekeztek is beleszólni gyarmatuk ügyeibe. Régi gimnáziumi tankönyvem – ma már nem túl időszerű – szavait idézve ez történt:
„Anglia észak-amerikai kolóniáit nyersanyagtermelő és árufelvevő piacoknak tekintette. Meg akarta akadályozni, hogy az amerikai burzsoázia a saját lábára álljon. Az ellentétek kipattanását a francia-angol gyarmati háború elodázta. Miután a háborút megnyerte, a diadalittas és elvakult angol uralkodóosztály hozzálátott, hogy megfojtsa izmosodó vetélytársát.”
Az amerikai burzsoáknak természetesen nem tetszett, hogy az elvakult angolok meg akarják őket fojtani, így kisebb-nagyobb konfliktusok, mint például az angol tea indiánnak öltözött bostoni polgárok által történő tengerbe borogatása után a fegyvereké lett a szó. A háború 1775-ben tört ki, és a hadiszerencse az idők során hol az egyik, hol a másik fél mellé állt. A hadviselő felekhez később csatlakozott Franciaország, Spanyolország és Hollandia is. A konfliktus végül 1783-ban fejeződött be, amikor a Versailles-ban megkötött békében Anglia – katonai vereségei miatt más lehetősége nem nagyon lévén – elismerte az Egyesült Államok függetlenségét, amely így elindulhatott a szuperhatalommá válás rögös útján.
A Cornwell által leírt konfliktus, amely a háború egy különös epizódja volt, 1779 nyarán vette kezdetét.
A Brit Királyi Haditengerészet három kis hajója és hétszázötven brit – pontosabban felföldi skót – katonája azt a parancsot kapta, hogy építsenek erődöt New England partvidékének ellenőrzésére. Az alakulat parancsnoka egy veterán skót tiszt, McLean tábornok volt. A csapata jó részét egy vidékről toborozták, így a negyvenhárom tisztből huszonhármat Campbellnek hívtak, és a legénységi állományról még nem is beszéltünk. McLean tudta, hogy szoknyás egysége szálka lesz az ellenség szemében, így nem húzta az időt, és megérkezése után a helyi lakosság bevonásával rögtön nekilátott az erőd megépítésének.
A másik oldal természetesen azonnal reagált a nyilvánvaló provokációra. Negyvenegy amerikai hajó és kilencszáznál is több, de nem száz százalékban lelkes katona kapta azt az egyértelmű parancsot, hogy: „Elfogni, megölni vagy elpusztítani az ellenség teljes haderejét, és kiűzni a briteket.”
McLean tábornok tapasztalt parancsnok volt, de amikor meglátta az ellenfél túlerejét, nem sok esélyt látott a győzelemre. Egyetlen reménye az lehetett, hogy jól kiképzett csapatai kitartanak a még félig sem megépült erődítményben.
A csata megkezdődött. A kérdés az volt, hogy ki fog győzni? A töretlen morállal bíró, de kisebb létszámú skót profik? Vagy a létszámfölényben lévő, ám gyenge vezetéssel és alacsony morállal megvert amerikai milicisták? A választ megtudhatjuk, ha elolvassuk Cornwell kiváló könyvét.
Magyarországon sajnos ritkán jelennek meg olyan könyvek, amelyek az amerikai történelemmel foglalkoznak. Az Erőd üdítő kivétel ezen a téren, és ajánlom olvasásra mindazoknak, akik kedvelik a történelmet, vagy akár csak egy jó kalandregényre vágynak.