Holdraszállás, 1969

Ötven éve, 1969. július 16-án indult el az Apollo-11 űrhajó a Hold felé, majd július 20-án az Eagle holdkomp Neil Armstrong és Edwin Aldrin űrhajósokkal a fedélzetén sikeresen leszállt a Holdon, miközben társuk, Michael Collins a Columbia fedélzetén várta visszatérésüket. Ez a küldetés volt az emberiség első sikeres leszállása egy idegen égitesten az ismert történelem során. Az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA és az űrhajósok kimagasló teljesítménye előtt szeretnénk tisztelegni ezzel a rövid írással.

Read more

Titkosítás a régmúltban

A történelem tanulmányozása során az érdeklődő olvasó már az ókor idejéből származó feljegyzésekben is találkozhat olyan esetekkel, amikor két szemben álló oldal vezérei vagy politikusai el szerették volna egymás elől titkolni szándékaikat, ezért a fontosnak ítélt üzeneteiket titkosították, vagy úgy próbálták meg eljuttatni azokat a címzett részére, hogy az ellenséges oldal erről ne szerezzen tudomást. Ezt a tevékenységet több-kevesebb sikerrel már évezredek óta űzik a katonák és a diplomaták, és egy-egy titkosítóra általában jut a másik oldalon legalább egy olyan személy is, aki megpróbálja elfogni és megfejteni az ellenfél üzeneteit.

Read more

Szovjet emlékmű Szentesen

A közelmúltban a régi fényképeimet nézegettem, és a kezembe akadt néhány érdekes fotó. Valamikor 1985 környékén, hetedikes koromban egy iskolai történelmi tanulmányi verseny keretében a szentesi emlékművekről írtam egy dolgozatot, és akkor készítettem ezeket a képeket, melyek a szentesi Tolbuhin téren felállított szovjet emlékművet ábrázolják. A képek minősége hagy némi kívánnivalót maga után (fekete-fehérek és láthatóan amatőrfotók), de úgy gondolom, érdemes őket közzétenni, hiszen a magyarországi szovjet emlékművek már a történelem kategóriájába tartoznak, ugyanis a rendszerváltás környékén legtöbbjüket ledöntötték, eltávolították. A szóban forgó tér sem Tolbuhin nevét viseli már, hanem Luther térré keresztelték át. Érdekességképpen megjegyzem, hogy Szentes központjában (a Kossuth téren) állt még egy hasonló obeliszk, de már az sincs a helyén.

Úgyhogy most itt – minden aktuálpolitikai szándék nélkül, csupán az érdekesség kedvéért – közzéteszem az utókor számára a megtalált 4 db képet.

emlekmu_01  emlekmu_02

emlekmu_03

emlekmu_04

Történelmi érdekességek – XII.Károly svéd király

220px-Karl_XII_1706XII.Károly svéd király (1682-1718, uralkodott 1697-1718 között) elég furcsa figura volt. Bár kiváló katona volt, és sokan úgy tekintenek rá, mint a svéd katonai erények megtestesítőjére, mégis jórészt neki köszönhető a korabeli svéd nagyhatalom gyors háttérbe szorulása. Ebben a rövid írásban nem is katonai tetteit szeretném taglalni, hanem inkább ifjúkorának néhány érdekes mozzanatára hívnám fel a figyelmet, jelezve ezzel, hogy a fiatalok évszázadokkal ezelőtt sem voltak különbek, mint napjaink padokat összetörő, a falakat értelmetlen krikszkrakszokkal összefirkáló, sörtől, bortól, pálinkától magukat erősnek érző ifjoncai.

Károly 15 évesen került trónra, és újdonsült királyként vidáman vetette bele magát a vad szórakozások világába. Az utcán lovagolva a járókelők fejéről lekapkodta a kalapokat, az ablakokat pedig pisztollyal lövöldözte ki. A járókelők meg a háztulajdonosok valószínűleg mukkanni sem mertek, mégis csak a királyról volt szó… Voltak ennél bizarrabb szórakozásai is: miután jól felöntött a garatra, birkákat hozatott a palotába, és addig csapkodta le szerencsétlen állatok fejét, amíg teljesen el nem öntötte a birkavér a termeket.

Volt neki egy kedvenc medvéje is: valószínűleg saját kezével, lőfegyver nélkül ejtette foglyul a macit. Az említett mézevőt is bevonták a vidám szórakozásba: szegény egyszer úgy lerészegedett, hogy – öklendező brummogások közepette – kiesett a palota egyik ablakából, és a feljegyzések szerint rövidesen el is távozott az élők sorából. Ez már kiverte a biztosítékot a királyi nagyanyónál, aki valószínűleg megsajnálta a peches medvét. Az idős hölgy magához hívatta a királyt, és alaposan leteremtette iszákos unokáját. Nem tudom, hogy mit mondhatott neki, de az biztos, hogy a király ezek után nem ivott többet alkoholt, esetleg néha-néha egy kis sör csúszott le a torkán.

Az eset után Károly az ivászat helyett inkább a háborúzással foglalkozott. Így mindössze 36 éves korában, Fredrikshald ostrománál nem az alkohol, hanem egy ki tudja, honnan leadott fejlövés vetett véget eseménydús életének.

Források:

Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit
http://hu.wikipedia.org/wiki/XII._K%C3%A1roly_sv%C3%A9d_kir%C3%A1ly

Fel is olvastam ezt az írást, ezt a következő YouTube videóban lehet megnézni:

May 18 (2007)

kapitany_may18_1„Könnygáz marja torkomat,
Sállal fedem arcomat,
Kardlap cserzi hátamat,
Barátom, mondd merre vagy?” (Kárpátia)

A May 18 megtörtént eseményeken alapuló dél-koreai film. A történet az 1980 májusában Gwangju városában történt összecsapásoknak állít emléket. Az említett időszakban a rendszerrel elégedetlen dél-koreai polgárok tüntetésekbe kezdtek, demokratikus változásokat követelve. A vezetés válaszként katonai egységeket küldött a problémás helyszínekre, többek között Gwangju-ba is. A katonák felsorakoztak az utcán a tüntetőkkel szemben, és először a hagyományos könnygázas-gumibotos oszlatással próbálkoztak, de a tüntetők nem akartak elvonulni. Ekkor elfajultak a dolgok, és a katonák éles lőszerrel a tömegbe lőttek. A helyiek elmenekültek, de nem adták meg magukat: elfoglaltak néhány fegyverraktárat, és aktív ellenállásba kezdtek. Persze nem sok esélyük volt az állig felfegyverzett, jól kiképzett ejtőernyősökkel és harckocsizókkal szemben, így harcuk néhány napos hősies ellenállás után elbukott. Az áldozatok pontos számát ma sem ismerjük: becslések szerint a halottak, a sebesültek és az eltűnetek száma százakra, de elképzelhető, hogy ezrekre rúgott. Mindez 1980-ban. Mindössze 33 éve. Rettenetes belegondolni, hogy néhány idióta politikus milyen rémtetteket képes elkövetni saját országának polgáraival szemben, csak azért, hogy továbbra is megtarthassa hatalmát.

A May 18 erről a néhány napról szól. Nyomasztó film. Bár megtalálhatók benne a koreai filmekben megszokott motívumok, mint pl. a humoros karakterek, a családi háttér és a kapcsolatok megismerése stb., és a szereplőgárdára sem lehet panasz (többek között a Silla királyság ékkövéből is ismert Lee Yo Won játszik benne), a néző a végkifejletet (és különösen a záró képsorokat) látva mégis rossz hangulatban áll fel a monitor elől. Ettől függetlenül ajánlom megtekintésre azoknak, akik kedvelik a jó történelmi filmeket, és szeretik a koreai stílust.

A történelmi háttérrel kapcsolatban itt találhattok bővebb infót:
http://en.wikipedia.org/wiki/Gwangju_massacre

Bernard Cornwell: Az Erőd

kapitany_erodavagy újabb lenyűgöző könyv a történelmi regények nagymesterétől

Bernard Cornwell valóban kiváló történelmi regénye, Az Erőd (The Fort) 2012-ben jelent meg az Alexandra Kiadó gondozásában.

A történet az amerikai függetlenségi háború, vagy ahogyan azt az USA-beliek mondják, The American Revolutionary War idején játszódik. Érdemes röviden megismernünk azt a történelmi hátteret, amelyben a könyvben ismertetett események zajlanak. Ekkoriban az Amerikai Egyesült Államok még nem az az atomfegyverekkel rendelkező szuperhatalom volt, amit ma ismerünk, hanem még csak egy néhány éve, 1776. július 4-e óta létező állam, amely éppen élethalálharcát vívta az angol szárazföldi és tengeri haderővel.

Miért is tört ki a függetlenségi háború? Észak-Amerika európaiak által betelepített része néhány évvel történetünk előtt még Anglia gyarmata volt, és az angolok igyekeztek is beleszólni gyarmatuk ügyeibe. Régi gimnáziumi tankönyvem – ma már nem túl időszerű – szavait idézve ez történt:

„Anglia észak-amerikai kolóniáit nyersanyagtermelő és árufelvevő piacoknak tekintette. Meg akarta akadályozni, hogy az amerikai burzsoázia a saját lábára álljon. Az ellentétek kipattanását a francia-angol gyarmati háború elodázta. Miután a háborút megnyerte, a diadalittas és elvakult angol uralkodóosztály hozzálátott, hogy megfojtsa izmosodó vetélytársát.”

Az amerikai burzsoáknak természetesen nem tetszett, hogy az elvakult angolok meg akarják őket fojtani, így kisebb-nagyobb konfliktusok, mint például az angol tea indiánnak öltözött bostoni polgárok által történő tengerbe borogatása után a fegyvereké lett a szó. A háború 1775-ben tört ki, és a hadiszerencse az idők során hol az egyik, hol a másik fél mellé állt. A hadviselő felekhez később csatlakozott Franciaország, Spanyolország és Hollandia is. A konfliktus végül 1783-ban fejeződött be, amikor a Versailles-ban megkötött békében Anglia – katonai vereségei miatt más lehetősége nem nagyon lévén – elismerte az Egyesült Államok függetlenségét, amely így elindulhatott a szuperhatalommá válás rögös útján.

A Cornwell által leírt konfliktus, amely a háború egy különös epizódja volt, 1779 nyarán vette kezdetét.

A Brit Királyi Haditengerészet három kis hajója és hétszázötven brit – pontosabban felföldi skót – katonája azt a parancsot kapta, hogy építsenek erődöt New England partvidékének ellenőrzésére. Az alakulat parancsnoka egy veterán skót tiszt, McLean tábornok volt. A csapata jó részét egy vidékről toborozták, így a negyvenhárom tisztből huszonhármat Campbellnek hívtak, és a legénységi állományról még nem is beszéltünk. McLean tudta, hogy szoknyás egysége szálka lesz az ellenség szemében, így nem húzta az időt, és megérkezése után a helyi lakosság bevonásával rögtön nekilátott az erőd megépítésének.

A másik oldal természetesen azonnal reagált a nyilvánvaló provokációra. Negyvenegy amerikai hajó és kilencszáznál is több, de nem száz százalékban lelkes katona kapta azt az egyértelmű parancsot, hogy: „Elfogni, megölni vagy elpusztítani az ellenség teljes haderejét, és kiűzni a briteket.”

McLean tábornok tapasztalt parancsnok volt, de amikor meglátta az ellenfél túlerejét, nem sok esélyt látott a győzelemre. Egyetlen reménye az lehetett, hogy jól kiképzett csapatai kitartanak a még félig sem megépült erődítményben.

A csata megkezdődött. A kérdés az volt, hogy ki fog győzni? A töretlen morállal bíró, de kisebb létszámú skót profik? Vagy a létszámfölényben lévő, ám gyenge vezetéssel és alacsony morállal megvert amerikai milicisták? A választ megtudhatjuk, ha elolvassuk Cornwell kiváló könyvét.

Magyarországon sajnos ritkán jelennek meg olyan könyvek, amelyek az amerikai történelemmel foglalkoznak. Az Erőd üdítő kivétel ezen a téren, és ajánlom olvasásra mindazoknak, akik kedvelik a történelmet, vagy akár csak egy jó kalandregényre vágynak.

Sár, vér, levendula – Novellák és elbeszélések a sötét középkorból

kapitany_svlA Sár, vér, levendula című kötet a dunaszerdahelyi Historium Könyv- és Lapkiadó által 2011 júniusában meghirdetett hasonló című novellaíró pályázatra érkezett művekből összeállított válogatás. A pályázatra fiatal (15-35 éves) prózaírók műveit várták. Az írások a középkori ember életét tárgyalják, mégpedig az alábbi témakörökben:

– Sár (a középkori ember mindennapi élete, hétköznapi problémái, vágyai, céljai)
– Vér (katonaélet, lovagság, csaták, középkori harcmodor)
– Levendula (érzelmes, drámai, romantikus történetek)

A versengés 2012 februárjában zárult le, s az eredmény:

Tizenkét író, tizenkét zseniális történet a sáros, véres, levendulaillatú középkorból.

A kötet szerzői hivatalosan amatőrök, hiszen nem mutatkoztak még be önálló könyvvel, nem köszönnek ránk óriásplakátokról, és nem hangos tőlük a sajtó. Az olvasó azonban mégis meglepődhet, méghozzá okkal: azt a lendületet, frissességet, íráskészséget, tehetséget és kreativitást, mellyel a Sár, vér, levendula tucatnyi szerzője bír, sok nemzetközi hírű sikerszerző megirigyelhetné.

E rendhagyó, tematikus antológia segítségével különleges időutazást tehetünk a kilencedik és a tizenhetedik század között. Átélhetjük annak a harcosnak a vívódását, akinek a törzse megölte Gellért püspököt. Megismerhetjük az ingatag, részeges Vak Béla király feleségét, aki Aradon hatvannyolc magyar nemesnek nyújtja át a mérges kelyhet. Együtt kereshetjük a Szentföldről hazatérő, kiábrándult lovaggal János pap országát. A török által ostromolt nagyváradi végvárban megtudhatjuk, miféle titkos fegyvert agyalt ki és rejtett el költeményeiben Janus Pannonius. A crécyi csatában pedig, mely a Monty Python legelborultabb pillanatait idézi, úgy ronthatunk az ellenségre, hogy közben a hasunkat fogjuk a nevetéstől.

Nem kétséges, hogy a Historium Kiadó Fiatal magyar prózaírók sorozatának első kötetét jegyző írók neveivel találkozni fogunk még a jövőben.

Én már a megjelenés után néhány nappal beszereztem a könyvet, és történelemkedvelő, a középkor iránt is érdeklődő emberként különös érdeklődéssel olvastam végig. A művek helyszín és időpont szempontjából nem egységesek: vannak köztük magyar földön illetve távoli vidékeken játszódó történetek, és a novellák által érintett időszak is több száz évet ölel át. Úgy gondolom, hogy egy novellagyűjteményben elsősorban az irodalmi élményt keresi az olvasó, és kevésbé kéri számon az írókon a történelmi hűséget. Ettől függetlenül több mű mögött láthatóan komoly szakmai ismeretek állnak, mint például a Lidércfényen is publikáló Losonczy Attila, avagy Cyrus Livingstone Tavaszból a télbe című írása mögött, ahol a szerző (jó bölcsészhez méltó módon) még lábjegyzeteket és irodalomjegyzéket is közöl. Más írások – mint például Bukros Zsolt, azaz Maggoth A gyám című novellája – inkább a történetre és a nem várt csattanóra helyezik a hangsúlyt, és – a kiírás témájától függetlenül – akár fantasy antológiákban is megállnák a helyüket. Számomra az olvasmányélményen túl külön örömöt jelentett, hogy személyes ismerőseim is helyet kaptak a Sár, vér, levendulában.

A kötetet jó szívvel ajánlom olvasásra mindenkinek, akit érdekel az európai középkor világa, és szereti az érdekes történeteket. Remélem, hogy a kiadó nem áll meg egyetlen ilyen témájú műnél, és előbb-utóbb újabb Historium által kiadott, történelmi témájú válogatásokat vehetünk majd kezünkbe.

Erich Maria Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan

„Ez a könyv nem vád és nem vallomás. Csak beszámoló szeretne lenni egy nemzedékről, amelyet a háború elpusztított – elpusztított még akkor is, ha a gránátok megkímélték.”

E szavakkal kezdődik Erich Maria Remarque 1929-ben kiadott könyve, a Nyugaton a helyzet változatlan, avagy eredeti címén az Im Westen nichts Neues, mely a ma első világháború néven ismert történelmi korszak eseményeiről számol be egy német közkatona, Paul Bäumer történetén keresztül. Az első világháború a XX. század történelmének egyik legvéresebb és legtragikusabb időszaka volt. Miért is tört ki a Nagy Háború? 1914 június 28-án Ferenc Ferdinánd, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse – némileg provokatív – szarajevói látogatása során merénylet áldozata lett. A merényletet Gavrilo Princip, a Fekete Kéz nevű titkos szervezet tagja követte el, szerb titkosszolgálati támogatással. Az még ma is kérdéses, hogy az eredeti forgatókönyv szerint valóban meg akarták-e ölni a trónörököst, vagy sem, de végül különös véletlenek után sikerült; a gyilkosság eredménye hamarosan súlyos nemzetközi válság lett. Az erős Németország támogatását maga mögött tudó Monarchia teljesíthetetlen feltételeket támasztott a hatalmas Oroszország által támogatott Szerbia irányába, és végül egyik fél sem engedett. Az eredmény némi diplomáciai ügyetlenkedés után a hadüzenet lett. A korszakban létező szövetségi rendszerek működésbe léptek, és hamarosan Európa jelentős része hadban állt. Mindkét oldalon gyors győzelmet vártak, bízva a modern technikával felszerelt tömeghadseregekben. A remélt sikerek nem jöttek el, ehelyett állóháború alakult ki a lövészárokba rejtőzött ellenfelek között, és egy 1918 novemberéig tartó, több millió áldozattal járó értelmetlen vérengzés vette kezdetét.

Erich Maria Remarque tizenkilenc éves korában szintén részt vett a harcokban. A német hadsereg katonájaként 1917-ben került a frontra, majd súlyosan megsebesült. Háborús élményei komolyan befolyásolták későbbi írói munkásságát, regényei jelentős részében a szereplők az első világháború katonái vagy veteránjai. A Nyugaton a helyzet változatlan talán a legismertebb számos regénye közül. A könyv Paul Bäumer, egy fiatal önkéntes háborús kálváriáját írja le egyes szám első személyben. Bäumer gimnáziumi tanára, Kantorek szavainak hatására osztálytársaival együtt vonult be lelkesen a német hadseregbe, hogy szembesüljön először a kaszárnya, majd a front rideg valóságával. A történet során végigkísérhetjük a német császári hadsereg egyszerű katonáinak szenvedéseit, átérezhetjük a bajtársiasság és a halálig tartó kötelességtudat megnyilvánulásait. Vigyázat, nem egy könnyed hangvételű háborús regénnyel van dolgunk! A front, a harcok, a senki földjén heverő felpuffadt holtak naturalisztikus leírása megrémítheti békésebb időkhöz szokott nemzedékeinket, melynek szerencsére nem kellett megtapasztalnia azt a szörnyűséget, amin nagyapáink és azok felmenői keresztülmentek. Remarque nem bánik kesztyűs kézzel a szereplőkkel: bár későbbi regényeiben találkozhatunk a Nyugaton a helyzet változatlan egy-egy alakjával, de többségüket elnyelik a háború borzalmai.

Elgondolkozhatunk azon, hogy Paul Bäumer és bajtársai, a könyvben megjelenő francia, orosz, angol katonák egy jobb jövő érdekében hozták-e meg véres áldozatukat? A XX. század további történelmét ismerve azt mondhatjuk, hogy sajnos nem. Mit hagyott ránk az első világháború? Megroggyant győzteseket, megalázott, bosszúra szomjazó veszteseket és rengeteg halottat, Európa ifjúságának színe-virágát. A háborút lezáró békeszerződések elvetették a második világháború magvait, amely még több áldozattal és szenvedéssel teli hat esztendőt hozott, majd egy évtizedekig tartó hidegháborút, amely a mi nemzedékeink számára a nukleáris apokalipszis folyamatos fenyegetését jelentette.

A könyv a modern irodalom egyik remekműve. Ajánlom mindenkinek, aki kedveli a háborús irodalmat és érdekli a XX. század történelme.

kapitany_wwi